Menü
Farkas Lajos pszichológus Az életünk nem mindig egyszerű. Érdemes megértenünk, miért.
Farkas Lajos pszichológus

Alszunk – mint hal a vízben?

2011.08.17.

Alszunk – mint hal a vízben?

Az ember mindenesetre a teremtés koronája. No nem is szeretnénk vitatni ezt a vaskos tényt, azonban meglepő azonosságok látnak időről-időre napvilágot atekintetben, hogy milyen egyszerű szervezetekben működő mechanizmusok lehetnek nagyon hasonlóak az emberi szervezetben megfigyeltekhez. Most ez a biológiai „párhuzam” a zebradánió nevű, apró halacska lesz..

Az egyik sokat vizsgált és a hétköznapokban ugyancsak sok szempontból érdekes életjelenségünk, az alvás-ébrenlét fázisait képező, ciklusos, napi ritmus. Az ehhez a ritmushoz kapcsolódó szabályozó rendszerek késztetnek minket a jellemző nappali, illetve éjjeli aktivitásokra. Rajtuk keresztül dől el bennünk, hogy nappal van-e számunkra, vagy éjszaka. A puszta alvás-ébrenlét szabályozásánál azonban lényegesen bonyolultabban vesznek részt szervezetünk szabályozásában ezek a folyamatok. A legmagasabb szerveződésű, pszichés folyamatokra is befolyással lehetnek. Találtak ugyanis összefüggéseket ebből az irányból a depresszió, a súlyproblémák, az időeltolódással kapcsolatos problémák alakulásával is. Mindebből következően, az alvás-ébrenlét ciklus szabályzásának megértése széles körben viheti előrébb az emberi életminőség javítását.

Egy érdekes, nemzetközi résztvevőkkel zajló kutatás egy pár centiméteres hal, a közönséges zebradánió vizsgálatával remél előreheladást a humán cirkadián vezérlés megértése terén. Dr. Gothilf és munkatársai azonosítottak ugyanis egy mechanizmust etéren, ami ebben az apró halban és az emberben azonos módon működik. Egy jól vizsgálható modellhez jutott így a kutatási szféra, amelynek segítségével az alvászavarok, pszichés problémák, súlykontroll zavarok gyógyítása válhat hatékonyabbá. A zebradánió ugyanis szintén nappal aktív és éjjel inaktív ritmust követ, a szabályzó mechanizmusai nagyon hasonlóak az emberéhez, ugyanakkor három hónap alatt kifejlődik, az embrió átlátszósága miatt jól követhető a fejlődése, genetikailag könnyen manipulálható, tehát összességében jól tanulmányozható szervezet.

Az egész vezérlési folyamat mögött egy gén áll, amelyik kiiktatásával gyakorlatilag megszűnik a cirkadián ritmus vezérlése. Normál működés esetén a fény jelenléte aktiválja ezt a DNS szakaszt. Sikerült a kutatóknak tisztázniuk azon mechanizmusokat is, amelyeken keresztül a fény aktiváló hatással van erre a génre. A részletek ismeretének birtokában lehetőségük volt ellenőrizni az ember és a hal folyamatainak hasonlóságát. Úgy végezték el az ellenőrzést, hogy az emberi gén releváns részleteit kivonták, majd beültették a hal sejtjeibe. A halban ezek után, pontosan ugyanúgy működött a beültetett anyag, mint az eredeti. Miután bizonyították az ember és a zebradánió cirkadián rendszerének vezérlési azonosságait, óriási távlatok nyíltak a további kutatásokra. Így nem csupán meglepő azonosságnak örülhetünk e két, nagyon különböző faj esetében, hanem komolyan profitálhatunk is belőle a jövőben.

vissza

Kapcsolat

Telefonos tanácsadás         (350 Ft/perc):
+36-90/900-650 

Időpont igénylés:
+36-20/243-5892
farkas.lajos@pszichohelp.hu

Üzenetküldés

Helyszín:
Budapest, V. ker. 
Molnár u. 10.


Utalvány és klubkártya elfogadás 

Hírek - Érdekességek