#56 - judit2012.02.17. 23:02
Kedves Lajos! 14 éves kapcsolatomnak véget vetettem, mert nem voltam boldog. A döntést egy új szerelem érlelte meg bennem.
A volt párom hihetetlen energiával küzd, hogy bebizonyítsa, rosszul döntöttem. A kapcsolatunk valóban nem volt tökéletes, de ebben mindketten hibásak vagyunk-állítja. Nem szabad eldobni a múltunkat, inkább a megjavításán fáradozzunk. Az új kapcsolat sem lehet teljesen felhőtlen, hiszen nincs hiba nélküli ember -szerinte. Véleménye szerint a boldogtalanságom egy csomó félreértett-félremagyarázott dolgon alapult.
Természetesen én is látom, hogy sok mindenben igaza van.
A probléma az, hogy 4,5 hónap telt el a szakítás óta, már nem vagyok biztos a döntésemben, de nem is vagyok képes visszatérni a régi kapcsolatba. Vagyis nem bírom meghozni a végső döntést: visszamegyek a régihez, vagy igazán teljes erőmmel belevágok az új kapcsolatba. Ez a helyzet idegileg annyira igénybe vesz, hogy már elég komoly testi tünetekben is megnyilvánul a lelki konfliktus. Annyira gyötör, hogy nem tudok dönteni közöttük, hogy legszívesebben egyedül vagyok. A volt párom ereje is fogytán van. Az új is érzi zűrzavaros állapotomat. Így akár mindkettőjüket elveszthetem. Mérlegelek ide-oda, és nem bírok dönteni. Mit tegyek, mit javasol?
Köszönettel
#55 - Farkas Lajos2012.02.14. 21:49
Kedves Gyurci!
A bizalom nagyon kényes dolog. Érdemes belőle megteremteni, amennyit csak lehet.
Ha már biztosan nem mond igazat a fiú, az a bizalom megbillenését jelenti mindenképp. Próbáljanak meg első lépésként, magukban belül, újra bízni a fiúban. Ha ez sikerült, akkor érdemes vele ezzel a bizalommal a lelkükben, nyugodt, kellemes beszélgetéseket kezdeményezni. Hétvégén, ebéd után, teával, vagy amit szeretnek, megpihenve beszélgetni. Érdemes először (vagy többször) csak az élet, a világ dolgairól, az Önök saját hétköznapjairól, élményeiről. A téma szempontjából semleges dolgokról. Így újra rátalálhatnak apránként egymásra, és az egymás iránt érzett bizalomra. Az egyetem kapcsán lehet érdeklődni arról, mit szeret, mit nem, a tanulótársai milyenek, stb. Olyasmikről is, ami az ő hétköznapjaiban fontos, számára érdekes. Próbáljanak kevéssé, vagy inkább egyáltalán nem értékelők, ítélkezők lenni azzal kapcsolatban, amit mond. Csak örüljenek a beszélgetésnek.
Sok sikert hozzá!
#54 - gyurci622012.02.13. 14:12
Kedves Lajos! Van egy 22 éves fiam aki 3 éve fölkerült a fővárosba tanulni. Még itthon volt nagyon jól megértettük egymást és őszinte is volt hozzánk. A tanulás nem úgy megy ahogy illene pedig a gimnáziumban minimális tanulással nagyon jó tanuló volt.De nem ez a legfőbb probléma vele, hanem az hogy nem őszinte velünk, mondhatnám úgy is hogy hazudik azt mondja amit mi hallani akarunk. Lehet még ezen segíteni? Merre induljak el vele? Nekem nem számít hogy van vagy nincs diplomája csak egészséges és becsületes ember maradjon! Válaszát előre is köszönöm: gyurci
#53 - Farkas Lajos2012.02.11. 10:53
Kedves Vénusz!
Ha ilyen szép neve van, valóban érdemes volna jó válaszokat találnia ezekre a kérdéseire. Hát ne álljon meg a feltevésüknél, erre bíztatom.
Bíztatnom pedig azért kell, mert nem mindig megy egyből az igazán jó válaszok megtalálása.
Hogy meddig lehet bírni? Nullától bármeddig terjedhet. Nincs általános válasz. Nagyon függ az egyéntől magától és a helyzetétől. Ahogy ez a kettő lecsapódik/értelmeződik az egyénben, az az ő bölcsességének az adott szintje. Azt hiszem ez a bölcsesség a kulcstényező. Mind a "bírásban", mind az előrevivő cselekvésben. Sőt, igazából az iménti bíztatás is erre vonatkozott. Hogy tudatosan fejlessze és pontosítsa ezt az említett "bölcsességet".
A személyiség változása is javarészt a fentiektől függ, illetve keretükön belül mozog. Hasonlóan szélsőséges lehet a mértéke is. Azonban én arra hívnám fel a figyelmét, hogy fontosabb kérdés szerintem a "hogyan lehet helyesen létezni?", mindezek kapcsán. Szerencsére, az embernek van lehetősége arra, hogy saját kezébe vegye az élete irányítását. Első lépése ennek, hogy megtanulja saját maga irányítani az "élete megélésének" irányítását. Javaslom a figyelmébe ezt a gondolatot is.
Rengeteg módszer létezik az itt felmerült szempontok, gondolatok tanulmányozására. Érdemes keresgélnie és rátalálni valamelyikre. Egyik legközvetlenebb formája az önismeret, szekemberrel együttműködve. Leginkább magánrendelés keretében érhető ez el, ami kapacitásigényes mindenképp. Ha módja van rá, éljen vele. Amennyiben ez nem felel meg az Ön számára, akkor érdemes lehet a témával foglalkozó könyvek mentén elindulni.
Ha további kérdései vannak, keressen meg személyesen.
Tisztelettel üdvözlöm.
#52 - Vénusz2012.02.10. 17:09
Kedves Lajos! 6 éve nevelem egyedül a 6éves lányomat. Jelenleg 31éves vagyok. Ön szerint meddig lehet egyedül élni? Illetve olyan aki igényelne társat, meddig bírhatja ezt az állapotot? És milyen személyiségváltozásokat okozhat ennyi magány?Régóta foglalkoztat ez a pár kérdés. Elöre is köszönöm a válaszát!
#51 - Farkas Lajos2012.02.09. 09:31
Kedves Mumok!
Megerősítem én is azt a gondolatát, hogy ne féljen. Tudja mért? Azért, mert a félelem maga az, ami sokat árthat. Nem a hibák, az "elrontás", hanem a félelem maga. Megnehezíti ugyanis a spontán, természetes rekciók, viselkedés, érzések megjelenését. A közeli kapcsolatokban pedig nagy szükség van erre. Így azt javaslom, tegyen meg a lehető legtöbbet azért, hogy az aggodalmát redukálja.
Első körben érdemes az Ön számára megnyugtató, könnyed aktivitásokat végezni szabadidejében, ha lehet sportoljon, végezzen testmozgást rendszeresen, tanuljon meg relaxációs módszereket és gyakorolja azokat. Esetleg fogyasszon enyhe, lazító hatású gyógynövényteákat.
Ha nem enyhülnek a problémái és a feszültsége ugyanolyan marad, akkor szükség lehet személyes konzultációra.
Tisztelettel üdvözlöm.
#50 - Mumok2012.02.07. 22:48
Kedves Doktor Úr!
Több mint 6 évig nem volt komoly kapcsolatom, egy hónapja azonban megismerkedtem egy olyan emberrel, akivel szinte rögtön tudtam, hogy összetartozunk. Minden nagyon jól működik közöttünk, semmi okom nem lenne az aggodalomra. Engem azonban végig nyomaszt az a gondolat, hogy valamit el fogok rontani és elveszítem őt. Néha ha vele vagyok, akkor is elő jönnek ezek a gondolatok és ő észre is veszi, hogy valami gondom van. El is mondtam neki, hogy mi a bajom, megnyugtatott, hogy nincs mitől tartanom. Bennem azonban nem múlik el a félelem. Miért van ez? Hogyan tudnék ezen változtatni? Nem szeretném, ha emiatt romlana meg a kapcsolatunk.
Válaszát előre is köszönöm:
Mumok
#49 - Farkas Lajos2012.02.04. 12:59
Kedves Vircsike!
A konkrét esetük és személyük kapcsán rengeteg kérdést volna fontos megválaszolni, hogy igazán Önöknek szóló véleményt formálhassak. Így csak általánosságban tudom mondani, hogy ha nem ugyanazt akarják, akkor nemigen létezik a helyzet valamilyen fájdalom, kellemetlenség nélkül. Valaki lemondásra kényszerül.
Ilyen helyzetben lehet fontos, hogy az érintettek rendelkezhessenek a döntési és cslekvési szabadságukkal a normál övezeten belül. Például lehet arra szükség, hogy eltávolodhasson valamelyik fél, ha úgy érzi önmaga integritását és békéjét biztosíthatónak. Ilyenkor a másik fél jó, ha tiszteletben tartja ezt a véleményt, érzést, döntést.
Ha mindketten úgy döntenek, hogy baráti kapcsolatot próbálnak ápolni egymással, akkor annak a félnek, aki a másik szerelmi vonzalmának tárgya, nagyon következetesnek érdemes lenni. Abban az értelemben, hogy mindig világosan szabjon határt a kapcsolatban. Mindig legyen világos a másik számára, hogy nincs szerelmi, vagy szexuális érzelmeknek helye a kapcsolatban. Ne adjon félreértelmezhető jelzéseket.
A "szeretett" félnek, jelen esetben Önnek, figyelnie érdemes a kapcsolat kiegyensúlyozottságára. Ha kényelmes is, ne engedje, hogy a másik fél alávetetté váljon, vagy a rajongásából fakadó túlvállalásokat tegyen. Ha Ön is törekszik a kiegyensúlyozottságra, akkor könnyebb az említett határokat helyesen beállítani és fenntartani.
Szükség lehet időnként nagyon markáns kifejezésére a kapcsolat határainak. Arra is sor kerülhet, hogy a másik védelme érdekében, lemond saját kellemes érzésiről és teret ad az eltávolodásnak.
Természetesen ezer más megoldás is megvalósulhat. Ha nagyon vívódni kezdenének, érdemes lehet egyénileg feltárniuk vívódásuk egyéni okait, például külső segítség igénybevételével.
Tisztelettel üdvözlöm.
#48 - Vircsike2012.02.03. 04:37
Kedves Doktor Úr!
Egy 20as éveiben járó lány vagyok. Pár évvel ezelőtt egy hosszú kapcsolatom véget ért, ami nagyon megviselt, de ennek ellenére vagy talán éppen ezért fejest ugrottam egy másik kapcsolatba egy fiúval, akivel csak néhány hónapig tartott köztünk a dolog, mint kiderült még nem álltam készen egy új kapcsolatra. Időközben másfelé sodort minket az élet, 3év telt el és most újra elkezdtünk 2hete beszélgetni és 1x találkoztunk is. Mind ketten nagyon jól érezzük magunkat a másikkal és örülünk, hogy újra egymásra találtunk. Azonban az a probléma, hogy számomra nagyon fontos lett, nagyon szeretem őt, de mint párkapcsolatot jelenleg nem tudnék kialakítani vele. Ő azonban elmondta, hogy lehet kezd többet érezni irántam és mivel nem szeretne szenvedni ezért azon töpreng, hogy megszakítja velem a kapcsolatot, holott ő sem szeretné, de muszájnak kezdi érezni. Én megértem őt, és nem szeretnék fájdalmat okozni neki, de nagyon fontos lett a számomra, jól érzem magam vele és nem tudnám megmondani hogy miért, de nagyon fájón érintett mikor ezt közölte velem. Nem tudom létezik e ilyen esetre megoldás, vagy mi lenne ez a megoldás, ami mindkettőnk számára jó, anélkül, hogy a másiknak fájdalmat okozunk.
Kérem, ha tud valamit tanácsolni, írjon, nagyon hálásak lennék egy két segítő szóért is.
#47 - Csinos Noémi2012.02.01. 16:06
köszönöm válaszát már megtettem orvoshoz fordultam